Képzési programok

KÉPZÉSI PROGRAMOK

Szabadidő

Vitorlás Suli Program
Felnőttoktatás
Általános iskola
GoBoating

Versenysport

Klubsport
Él-utánpótlás, Talent
Felnőtt
Olimpiai

Edzőképzés

Államilag elismert
World Sailing
MVSz képzés
Továbbképzések

Verseny Tisztségviselők

Versenyrendező
Versenybíró
Felmérő

Nemzeti Vitorlás Képzési Program

A Magyar Vitorlás Szövetség kiemelt céljának tekintette és tekinti napjainkban is, hogy a hazai vitorlás sportban résztvevő, a sport iránt érdeklődő emberek, szakemberek, gyerekek és felnőttek megfelelő képzésben részesülhessenek. 2016-ban a szövetség létrehozta Nemzeti Vitorlás Képzési programját (NVKP) amely megteremtette a rendszer alapjait. A képzéseket, továbbképzéseket, a program elemeit az MVSZ ezen az oldalon tette elérhetővé a nagyközönség számára. A hazai NVKP program 2019. óta rendelkezik Word Sailing akkreditációval

World Sailig akkreditáció

A World Sailing akkreditálta az MVSz képzési rendszerét 2019-ben.

A NEMZETI KÉPZÉSI PROGRAM NEMZETKÖZI AKKREDITÁCIÓJA

A Nemzetközi vitorlás szövetség (WS) által akkreditált nemzeti vitorlás képzési programok  jelenleg 17 országban működnek. A nemzetközi sportszervezet minőségbiztosítást és folyamatos ellenőrzést biztosít a résztvevő államoknak, rendelkezésre bocsátja a legújabb képzési rendszereket, eszközöket. Az MVSZ 2019. évi akkreditációja előkelő közösségbe emelte a magyar vitorlázás képzési rendszerét

Royal Yachting Association (RYA)
Koninklijk Nederlands Watersport Verbond (KNWV)
South African Sailing  (SAS)
Fédération Française de Voile(FFV)
Ministry of Sports Affairs – Oman (MSAO)
Federazione Italiana Vela (FIV)
Yachting New Zealand (YNZ)
Singapore Sailing (SFS)
Turkish Sailing Federation (TSF)
Cyprus Sailing Federation (CFS)
Japan Sailing Federation (JSF)
Across Four Oceans Sailing Club (AFOSC)
Australian Sailing (AS)
Danish Sailing Assocation (DSA)
Hungarian Yachting Association (MVSZ)
Sail Canada (SC)
Federacion Argentina de Yachting (FAY)

Nagy-Britannia
Hollandia
Dél Afrikai Köztársaság
Franciaország
Omán
Olaszország
Új-Zéland
Szingapúr
Törökország
Ciprus
Japán
Óceánia
Ausztrália
Dánia
Magyarország
Kanada
Argentína

KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

A Képzési bizottság feladata szakmai programok és képzési rendszerek kialakítása, a magyar vitorlássport színvonalas és versenyképes képzésére, a szabadidősport átfogó fejlesztésére, valamint ennek érdekében új, innovatív megoldások alkalmazása a nemzetközi vitorlás vérkeringésbe való bekapcsolódás érdekében. 

Tagjai:

    • Sigmond András elnök
    • Brencsán Ábel
    • Brencsán Dávid
    • Eszes Tamás
    • Goszleth Marcell
    • Szalontai Bence

Honlap: https://hunsail.hu/bizottsagok

Email: gibasailing@gmail.com